Sakk Kunszentmiklóson A régi sakkfolyóiratokat böngészve a Magyar Sakkélet 1956. februári számának 37. oldalán olvastam a hírt: A kunszentmiklósi Járási Testnevelési és Sportbizottság a falusi csapatok kupája döntőjét Kunszentmiklóson rendezte meg Kunszentmiklós és Szabadszállás csapata között 8 táblán. A versenyt a kunszentmiklósi csapat nyerte 5:3 arányban. Kunszentmiklós csapata vándorzászlót és két sakk-készletet, Szabadszállás pedig egy sakk-készletet kapott. Majd 1960 novemberében a vidéki események között ez áll: Kunszentmiklós. A Pedagógusok Szakszervezetének megyei bizottsága Kunszentmiklóson rendezte meg tömegversenyének döntőjét. Győztes lett Kecskemét csapata, II. Dunavecse, III. Bácsalmás, IV. Kunszentmiklós. 1961. év elején Harta csapatát látta vendégül Kunszentmiklóson a községi válogatott. A mérkőzést Kunszentmiklós csapata nyerte 3-1 arányban. Kíváncsi lettem és utána jártam találok-e valakit még, aki emlékszik ezekre a város lakói közül. Örömömre dr. Szalay Benő állatorvos nemcsak emlékezett rá, hanem maga is résztvevője volt az említett eseményeknek. Részese volt a Harta elleni győzelemnek is, és azokban az években irányította, szervezte a kis sakkozó kört, amely a régi kultúrházban gyűlt össze alkalmanként. Klubtársai voltak Petelei Zoltán tanár, Sebestyén Sándor katolikus esperes, dr. Jármy Ferenc ügyvéd, Bóna István, Baki Bálint, Rácz Zsigmond. A következő korszak, amely a sakk igazi fellendülését hozta szűkebb pátriánkban, még napjainkban is tart. Az 1980-as évektől kezdődően Bege tanár úr nemcsak a sakkozókat fogta össze, hanem megindította az általános iskolákban a diákok sakkoktatását. Csörgő Gyula a Művelődési Ház akkori igazgatója adott otthont sportunk szerelmeseinek. A klub tagjai Bege Márton, Márkus Vilmos, Szabó István, Boros Zsigmond, Ági Vass József, Kácser László éjszakába nyúló sakkcsatákat vívtak és elindultak az akkori idők tömegversenyein, az ún. megyei szpartakiádokon. E helyen csak pár mondatba sűrítem ezt az önzetlen és hatékony munkát: a szakköri oktatásból rendszeres tanrendi sakktanítás lett, nyári táborokban vettek részt a gyerekek az ország több pontján, majd az Általános Művelődési Központ maga is minden nyáron sakktáboroknak adott otthont. Az 1990-től a Magyar Sakkszövetség által megindított korcsoportos országos bajnokságokon egyre többször kerültek be a tízes döntőbe miklósi diákok. Gergely Éva 1995-ben második lett a 12 éven aluliak bajnokságában, de felsorolni sem tudnám a mieink valamennyi értékes helyezését. Tóth Gergely a rapid sakkban 1998-ban országos bajnok lett a 18 évesek mezőnyében. Ez utóbbi sikerről a XXI. század küszöbén címmel megjelenő könyvsorozat Kunszentmiklós című kötete is megemlékezik. Bekapcsolódtunk a sportág országos vérkeringésébe azzal is, hogy 1994-1999. között többször itt rendezték meg a Pedagógusok Országos Sakkfesztiválját. A sakkcsapat 1997-ben a megyei szinten túllépve a Nemzeti Bajnokság II. osztályába került, és azóta is ott szerepel. Sajnos, Marci bácsi nem örülhetett sokáig munkája sikerének, mert 2000 júniusában elhunyt. Emlékének áldozva az egyesület a következő évben fölvette az ő nevét. Kedves Sakktársak! Neveket soroltam föl a múltból, régmúltból. A lista nem lehetett teljes, elnézést kérek azoktól, akik kimaradtak. A mai generáció képviselői azért nem szerepelnek itt, mert remélem, hogy valamennyien a verseny résztvevői között lesznek. A helyi sakkélet nemes hagyományait kívánjuk kiteljesíteni azzal, hogy az idén első ízben írjuk ki a városi bajnokságot. Szeretettel várunk minden sakkrajongót a versenyünkön! Tompa János